A Városfejlesztés Zrt. 1997-es megalakulását követően a már bevált európai mintákat követve új megoldásaival úttörő szerepet játszott a helyes magyar városfejlesztési gyakorlat kialakításában. A köz- és magánszféra együttműködésében megvalósuló fejlesztések kizárólag szakmai alapokon nyugvó, jól kidolgozott komplex városfejlesztési, településfejlesztési célok mentén valósulhatnak meg.
A városi szövet átalakítása és a települések környezetének fejlesztése minden esetben komoly előkészületeket és szakmai tudást követel. A projektek alapját egy komplex településfejlesztési terv adja. Ehhez kapcsolódóan a Városfejlesztés Zrt. a kiemelkedő 26 éves magyarországi tevékenysége során egyedi megoldások bevezetését is megvalósította.
Az általuk meghonosított akcióterületi terv készítése lehetővé teszi a meghatározott akcióterület teljes megújulását. Az akcióterületi terv nem csupán a célokat, hanem az azok eléréséhez szükséges műveleteket és eszközöket is tartalmazza. A már megvalósult beavatkozások eredményeként újult meg Zalaegerszeg, Mosonmagyaróvár, Szécsény és Törökbálint, illetve Budapest IX. és VII. kerületeinek egyes részei is.
You may also like
-
A betöltetlen pozíciók rejtett költségei: miért drágább az üres álláshely, mint gondolnánk
-
Üzleti szintű nyelvtudás követelményei a munkaerőpiacon: mit várnak el valójában a munkáltatók?
-
Miért fontos a megfelelő domain választása a fitnesziparban?
-
A domain név szerepe a magyar piacon: miért fontos a .hu végződés a vállalkozások számára
-
Az alvás és pihenés jelentősége a gyermekek egészséges fejlődésében
A betöltetlen pozíciók rejtett költségei: miért drágább az üres álláshely, mint gondolnánk
Üzleti szintű nyelvtudás követelményei a munkaerőpiacon: mit várnak el valójában a munkáltatók?
Miért fontos a megfelelő domain választása a fitnesziparban? 